Jacob & Nessie - TIZENÖTÖDIK FEJEZET - "Harapj, harapj, vagy én haraplak..."

Sziasztok!

Megérkezett az új fejezete, de legfőképpen az új blog!!! Remélem, hogy mindkettő elnyeri a tetszéseteket. :) A régi fejezetek is mind itt lesznek csak megtalálhatók, szerencsére kommentekkel együtt át lehetett tenni őket :)

A dizájnért örök hálám Atyusnak és Aby-nek, akik megalkották ezt a csodát nekem. :) Thanx!

Az új fejezetről annyit, hogy nagyon nehezen született meg, mert a fejemet már folyamatosan a Tündérmese férfi főszereplője tölti ki, és nagyon befészkelte magát. De néha azért sikerül elüldözni, és olyankor tudok kicsit írni az én szerelmespáromról is.

A következő fejezettel megpróbálok sietni, csak most egy hétre (szombattól csütörtökig) táborban leszek, és valószínűleg ott semmi időm nem lesz írni... :(


Nem is szaporítom tovább a szót, olvassatok!!! :)

Na jó, annyit még kérnék, hogy tessék írni sok-sok véleményt, mert az mindig jól jön :D





Tizenötödik fejezet – „Harapj, harapj, vagy én haraplak…”




„Hegyes fogakkal mard az ajkam,
Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam,
Szörnyű gyönyört a nagy vágyaknak.
Harapj, harapj, vagy én haraplak.

Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek,
Csak szép játék vagy, összetörlek,
Fényét veszem nagy, szép szemednek.
- Ó nem tudom. Nagyon szeretlek.

Úgy kéne sírnom s zúg a vérem,
Hiába minden álszemérem,
Hiába minden. Ölbe kaplak:
Harapj, harapj, vagy én haraplak!”

/József Attila – Szerelmes vers/




A sötét Volvo villámgyorsan szelte az éjszakai utat, mintha nem is benzin hajtaná, hanem valami égi erő, ami minél gyorsabban a céljuknál akarja tudni őket. A volánnál ülő kimerült indián összeráncolt szemöldökkel figyelte az elsuhanó tájat, de igazából nem érzékelt semmit belőle. A szeme előtt a két napja átéltek peregtek újra és újra…

Az egyetemről hazaérkezve már sejtette, hogy valami nincs rendben, ugyanis Nessie még délelőtt írt neki egy üzenetet, hogy hazamegy, és majd ott találkoznak, de nem volt felkészülve arra, ami fogadta: a lány a fürdőszoba hideg csempéjén ülve zokogott, így észre sem vette, hogy a férje megérkezett. Jake fejében rögtön a legrosszabb lehetőségek fordultak meg, de aztán erőt vett magán és nem kezdett el pánikolni.
- Nessie, egyetlenem, mi a baj? – térdelt le mellé, miközben igyekezett legalább a hangjában higgadtságot őrizni.
- Jake… – nézett fel rá könnyel teli szemekkel, végre észlelve a jelenlétét.
Aztán nem tudta folytatni, mert újra kitört belőle a zokogás. A férfi gyorsan átölelte és finoman ringatva próbálta megnyugtatni.
- Nessie, higgadj le és mond el, mi történt! – duruzsolta halkan a fülébe.

Még egy kis ideig várt, hogy a roham csituljon, majd mikor érezte, hogy Renesmee már csak csendesen hüppög, óvatosan eltolta magától és mélyen a szemébe nézett.
- Mi történt? – kérdezte tőle újra. Az ő hangjában is hallani lehetett már az izgatottságot.
A lány egy hosszú pillanatig még figyelte a mélybarna szempárt, aztán végre kinyögte az okot, ami miatt ilyen állapotba került.
- Terhes vagyok.

A kijelentést döbbent némaság fogadta. Jacob még levegőt venni is elfelejtett. Temérdek érzelem futott át rajta, végül az egyik megragadt és elöntötte a lelkét.
- Ez… ez… csodálatos – ragyogott fel a mosoly az arcán.
Renesmee hitetlenkedve bámult rá.
- Te… örülsz neki?
- Persze, hogy örülök – simított végig a karján. – Egészen… egészen biztos vagy benne?
- Igen – bólintott határozottan. – Érzem. Tegnap óta késik, ezért kicsit gyanakodtam. Aztán elkezdtem figyelni a belsőmre, és most már határozottan érzem őt. Egy új életet, ami bennem növekszik… Félelmetesen furcsa.
- De egyáltalán mikor… nem voltunk elég figyelmesek?
- Van rá egy tippem – vonta össze a szemöldökét Renesmee, aztán a tenyerét a férfi arcára simította és már áramlott is az emlék…

Pár hete, egyik nap Nessie-nek elmaradt az összes órája az egyetemen, így a felesleges iskolalátogatás helyett gyorsan hazament. Jake is sietett volna utána, de még egy-két dolgot el kellett intéznie, így csak késő délelőtt tudott a lány után menni.
Otthon pedig olyan látvány fogadta, amire nem volt felkészülve: a felesége égnek tolt fenékkel, vállig eltűnve kutatott valamit a nappali kanapéja alatt.
- Tényleg szép a kilátás – jegyezte meg a férfi sóhajtva, miközben oda se figyelve belökte maga mögött az ajtót.

Renesmee mosolyogva fordította felé az arcát, de nem egyenesedett rögtön fel az ingerlő pózból.
- Hogyhogy ilyen hamar itthon vagy?
- Éreztem, hogy valami miatt sietnem kell hozzád – mosolygott, miközben ledobta a cuccait maga mellé a földre és közelebb lépett Nessie-hez. – Mit keresel ott?
- Takarítani próbáltam és a kulcsom beesett a kanapé alá, de nem érem el – ült fel a lány a sarkára.
Jake ajka pimasz félmosolyra húzódott.
- És ki engedte meg, hogy felegyenesedj? – búgta neki.
- Oh, szóval most megint az engedelmes feleséget kell játszanom? – villant meg a lány szeme is.
- Aham – bólintott neki a férfi komolyan, aztán egyetlen mozdulattal megszabadult a pólójától, közelebb lépett Renesmee-hez és letérdelt mellé.
A csókjuk vad volt és szenvedélyes, telve olyan elemi vággyal, amit még soha nem mertek szabadjára engedni. Közben Jacob észrevétlenül lesimogatta róla a könnyű kis virágos ruhát, és a saját maradék holmiját is ledobta.

Most nem foglalkoztak sokat egymás kényeztetésével; annál felajzottabbak voltak. Jake kapkodva belenyúlt a nadrágzsebébe, és gyorsan felhúzta a kibányászott óvszert. Aztán visszairányította Nessie-t az előző testhelyzetbe, és egy hosszú lökéssel hátulról beléhatolt.
Renesmee hangosan nyögött, miközben a gondolatok lassan, de biztosan eltűntek a fejéből. Még érzékelte, ahogy a férje ráhajol a hátára, hogy elérje a nyakát. Néhány csók után Jacob nem bírt tovább a benne létező fenevaddal; szabadjára engedte, és finoman beleharapott a lány tarkójába, éppen úgy, ahogy azt egy igazi farkas tenné.
Nessie-ben a világ darabjaira hullott. Pár pillanat múlva érezte, hogy a férfi lüktetni kezd benne és ettől ő is elérte a gyönyör legvégső fokát.

Kimerülten dőltek el a nappali padlóján, mikor újra levegőhöz jutottak. A vágy utolsó hullámaitól elkábultan egyikük sem vette észre az apró hibát, amit vétettek.

Renesmee elhúzta a kezét Jake arcáról és már nyugodtabban nézett a szemébe, ami az emlék hatására most sötétebben csillogott.
- Biztos vagy benne, hogy ekkor…
- Igen. Ez tűnik a legvalószínűbbnek – bólintott. – Utána annyira el voltunk varázsolva, hogy elfelejtettük ellenőrizni, hogy nem lett-e baja a guminak. Nem mintha akkor már bármit is tehettünk volna – húzta el a száját.
- Ez már több mint két hete történt… Akkor minden rendben – nyugtatgatta főleg saját magát a férfi.
- Ezt hogy érted? – kérdezte a lány kíváncsian.
- Bellának ennyi idős terhesen már hatalmas volt a hasa. Vagy talán már meg is szült. Neked még nem is látszik. Tehát úgy tűnik, normálisabb lefolyású lesz, mint az övé volt.
- Azért én eléggé félek. Ha biztosan tudhatnánk…
- Pakolunk és megyünk haza! – jelentette ki Jake határozottan, félbeszakítva a szavait. – Engem is megnyugtatna, ha Carlisle megvizsgálna. Gyorsan telefonálok neki. Ne érje meglepetésként őket, hogy beállítunk – mosolyodott el a régi kellemetlen incidensükre gondolva. – Csak előbb összekaparlak a csempéről.


Az emlékekből Renesmee ébredező nyöszörgése szakította ki. Igyekezett magára erőltetni azt a higgadt, bizakodó álcát, amit a lány jelenlétében felöltött. Nem lehetett gyenge, nem omolhatott össze, mikor a feleségének az ő támogatására volt most a leginkább szüksége. Pedig belül rettegett… rettegett, hogy mi fog történni Nessie-vel, hogy milyen hatással lesz rá a baba.
Bella terhességét, majd halálát át- és túlélte, de a lenyomata nélkül képtelen lenne tovább létezni.

- Jó reggelt, álomszuszék! – mosolygott rá.
- Mennyit aludtam? – kérdezte a lány ébredés utáni, rekedtes hangon.
- Úgy tizenhárom órát.
- Tessék?! – döbbent le. – Az nem lehet.
- Pihenned kellett, Nessie.

Ő elgondolkodva nézte a férfi fáradt vonásait.
- Add át a volánt!
Jacob aprót rázott a fején.
- Bírom még.
- Mennyi ideje vezetsz? Huszonöt-huszonhat órája?
- Harminc.
Renesmee ingerülten fújtatott.
- Hadd vezessek! Neked is kellene pihenni egy kicsit. Még a végén nekivezetsz minket egy fának.
- Drágám, az országúton vagyunk, itt nincsenek fák.
- Akkor a korlátnak, teljesen mindegy.

A lány várta, hogy Jake mit reagál, de ő mintha meg se hallotta volna a kérését.
- Kiszállok, ha nem engedsz!
- Nagyon gyorsan megyünk, bajod esne.
- Szóval hagysz vezetni? – Nessie hangjából tisztán kicsengett, hogy nem tűr további ellentmondást.
A férfi fáradtan, megadóan sóhajtott.
- Jó, a következő pihenőnél leállok és cserélünk.
- Köszönöm – mosolygott rá ártatlanul Renesmee.



--*-*--



A kocsi halkan gördült be az impozáns Cullen-ház elé. A szokásos fogadóbizottság most nem várta őket a verandán.
Nessie még tétovázott, mire Jake odalépett hozzá, megszorította a kezét és egy lágy csókot adott a halántékára. A lány melegen rámosolygott, majd – már bátrabban – elindult befelé. Egyikük sem tudta, milyen reakciókra számíthatnak.

Ahogy beléptek a házba, nyolc aranybarna szempár szegeződött rájuk. Bella felpattant a kanapéról és szorosan megölelte a lányát.
- Hogy vagy, kicsim? – kérdezte aggodalmasan.
- Egész jól – bólintott bizonytalanul Renesmee, miközben az elméjét elárasztották a borús gondolatok.
Edward nem bírta tovább tartani magát; egyetlen pillanat alatt Jacob előtt termett és az arcába üvöltött.
- Mit tettél a lányommal, te korcs?! Meg akarod ölni?! Miért nem gondolsz bele a tetteid következményébe?
A férfi nem válaszolt… vagy legalábbis nem szóban.
- Nem érdekel, hogy nem a te hibád! – sziszegte a bronzvörös hajú vámpír. – És az sem, hogy mennyire félsz…
- Ezt ne előtte! – szakította félbe a szavait az alakváltó.
Látszott a teste remegésén, hogy már alig bírja türtőztetni magát.

Bella Jake és a férje közé lépett, majd a kezét csitítóan a mellkasára simította.
- Nyugodj le, Edward!
- Hogy nyugodhatnék le, mikor Nessie épp a halálába készül sétálni, mindezt önszántából – válaszolta fájdalmas hangon. – Már akkor kasztrálnom kellett volna téged, mikor szemet vetettél Bellára.

Jacob elvesztette a hidegvérét és rámorgott a férfire, miközben egyre jobban reszketett.
- Te most kijössz velem! – parancsolt rá a férjére a sötét hajú nő, majd mikor látta, hogy a másik tiltakozna, ellenkezést nem tűrve elkezdte kivonszolni a házból. – Mondom, most!
Mikor már kint voltak, Nessie felfigyelt Alice semmibe révedő, homályos tekintetére. A rövid hajú vámpírnő a következő pillanatban Jasper elé perdült, és csodálkozva kémlelte.
- Miért, Jazz?
- Ti nem érzitek az illatát? Elképesztően csábító – villant éjsötéten a szeme, miközben nagyon nyelt. – Sajnálom, Nessie. Rég voltam vadászni.
- Vidd el innen, Alice! Nincs szükség még több feszültségre – szólt rá figyelmeztetően Carlisle. – És Edwardék is veletek mehetnének.
A nő bólintott és Jasperrel a nyomában kisietett a másik két vámpírhoz.

Renesmee értetlenül figyelte a jelentet.
- Mi baja Jazz-nek?
- Nincs rá jó hatással az illatod – magyarázta a családfő.
- De hát… sose szomjazott rám.
- Megváltoztál, Nessie. Sokkal emberibbnek tűnsz.
- Hogy micsoda? – kérdezte döbbenten Jacob. – Én nem érzem a különbséget.
- Mert te nem vágysz mások vérére – mondta neki Rosalie kioktatóan. – Amúgy nem olyan vészes a szaga, de Jasper tényleg elég rég ivott utoljára.
- Ez vajon a terhesség miatt van? – nézett a lány a nagyapjára.
- Elképzelhető. Változik a tested. Kíváncsi lennék, hogy mennyire válsz emberibbé… – csillant meg a fény a szemében.
- Ne aggódj, Carlisle, mindjárt megvizsgálhatod – mosolygott rá Esme. – Mi addig átmegyünk a faházhoz. Elkezdtük az átépítését. Valamikor megnézhetnéd a terveket, Jacob! Végül is te vagy az építész.
Az indián férfi végre elmosolyodott.
- Persze, majd átmegyünk.

A család többi tagja is elhagyta a házat, kivéve Carlisle és a két érintett.
- Menjünk fel a vizsgálóba. Már mindent előkészítettem.
Nessie összehúzott szemöldökkel nézett a farkasára.
- Ugye feljössz velem?
Jake bólintott és kézen fogva elindultak. A legfelső emeleti könyvtárszobába mentek, ahol már fel volt állítva az összes szükséges berendezés.

Renesmee már gyakorlottan ült fel a lábtartós orvosi székbe.
- Hogy akarod megvizsgálni, doki? – kérdezte Jacob, pontosan tudva, hogy a felesége bőrén lehetetlenség áthatolni kívülről.
- Még nem tudom pontosan. Talán a teste ebből a szempontból is változott. Kipróbálhatok valamit, Nessie? – fordult felé.
- Tégy, amit csak szeretnél, nagyapa. Bízom benne, hogy tudod, mit csinálsz.

Carlisle felkapott egy egyszerű fémfecskendőt, és a lány lapos hasához közelített vele.
- Ez nem annyira jó ötlet – nyögte idegesen a rézbőrű férfi.
- Ne aggódj, nem hiszem, hogy működni fog.
A tű, mintha csak a doktor szavait akarná megerősíteni, csikorgó hangot hallatva csorbult ki.
- Azért annyira nem lettél emberi. Valószínűleg a hasi ultrahang sem lesz hatásos. Bellánál se működött anno. Viszont a hüvelyi ultrahang talán mutathat valamit.

Renesmee sejtette, hogy mi fog következni, úgyhogy a bugyija lehúzása után már fel is tette combjait a lábtartókba. Carlisle előkészítette a monitort és a vékony fém rudat.
- Lazulj el, Nessie! Nem fog fájni. Talán egy kicsit kellemetlen lesz, de kibírható.
A lány bólintott és maga mellé intette a férjét. Jake odalépett, majd bíztatóan megszorította a kezét, de közben végig aggodalmasan ráncolta a homlokát.

Nessie érezte, ahogy Carlisle óvatosan, vigyázva belévezeti a hűvös szerkezetet és a képernyőn már meg is jelent a lány belsője.
- Nagyszerű, működik – mosolyodott el a doktor, és finoman megmozgatta a rudat.
Az összemosódott szürkeségben Carlisle rámutatott egy sötétebb, kerek kis foltra.
- Az a babátok.
Renesmee elérzékenyülve nézte a monitort.
- Milyen picike még – rápillantott a férjére, aki szintén megbabonázva meredt a képre. – Minden rendben van vele?
- Igen. Már beágyazódott és a mérete megfelel a korának. Úgy tűnik, hogy tényleg egy normális lefolyású terhesség lesz. Gyorsan veszek még tőled vért, hogy a hormonszintedet is ellenőrizhessem.

Carlisle kikapcsolta a gépet, gyakorlottan levette a szükséges mennyiségű vért, aztán a megilletődött párosra nézett.
- Gratulálok, szülők lesztek!
Jacob röviden, mosolyogva megcsókolta a lányt.
- Látod, mondtam, hogy minden rendben lesz.
Nessie felkelt a székből és elindult kifelé.
- Remélem, hogy így is marad – jegyezte meg halkan. – Lepihennék egy kicsit apa régi szobájában. Eléggé kifárasztott az utazás, meg ez a sok izgalom.
- Nyugodtan. Addig én nekilátok a vizsgálatnak.

A lány elmosolyodott Carlisle lelkesedésén, aztán átsétáltak a másik világos szobába.
- Alszol velem? – kérdezte a férfit.
- Azt hiszem, most nem, nem haragudj. Túl izgatott vagyok, hogy aludni tudjak – magyarázta Jake. – Inkább átmennék megnézni, hogy mit terveznek a házunkkal. Persze, csak ha nem bánod?!
- Menj nyugodtan! Nem szükséges, hogy itt őrizz alvás közben.
Jake lágyan megcsókolta a lányt, aztán elindult kifelé.
- Álmodj szépeket! Szeretlek – mosolygott még rá, majd kilépett az ajtón és becsukta maga után.

Renesmee eldőlt a puha ágyon. Lehunyta a szemét és megpróbálta lecsendesíteni az elméjét, de a gondolatok folyamatosan rohamozták.
Hiába volt az ő terhessége más, mint az anyjáé, mégis aggódott, hogy ugyanúgy végzi majd, mint ő. Tökéletesen emlékezett a saját születésére, és hogy majdnem megölte Bellát… gyakorlatilag meg is tette. Csakhogy őt nem biztos, hogy meg tudnák menteni. Senki nem tudta, hogy milyen hatással lenne a lányra a vámpírméreg. Hogy csak átváltoztatná, vagy megölné, mint a farkasokat. Vagy hogy egyáltalán lenne-e bármiféle hatással rá.

Nessie még fél órát töltött hiábavaló próbálkozással, hogy elaludjon. Bármennyire is fáradt volt, képtelen volt megtérni az áldott öntudatlanságba. Végül inkább kikelt az ágyból és úgy döntött, ő is átsétál megnézni, hogy áll-e még a házuk. Bekukkantott még gyorsan Carlisle-hoz, hogy szóljon neki a távozásáról.
- Nagyapa, nem bírok aludni. Átmegyek inkább én is.
- Elkísérlek – ajánlotta fel a férfi, és már állt volna fel az asztaltól, de Renesmee leintette.
- Igazán nem szükséges, dolgozz csak tovább! Azt a félerdőnyi távot meg tudom tenni kíséret nélkül is. Te csak kutass!
- Nyugodtabb lennék, ha nem egyedül mennél…
- Ugyan, mi baj érhetne? Félvámpír vagyok.
- Rendben, de azért vigyázz magadra!

A lány már oda se figyelve bólintott, majd elindult a saját házukhoz.
Az erdő fái megnyugtatóan susogtak körülötte a hűvös őszi széltől, ami az ő bőrét is kellemesen simogatta. A gondolatai végre felszabadultak kicsit, ahogy a természet elzsongította az elméjét. Egy rövidke időre végre nem a bizonytalan jövőn rágódott, hanem hagyta, hogy kitöltse a békés üresség.

Aztán körülbelül félúton egy furcsa hang zökkentette vissza a valóságba: egy mély morgás szűrődött ki a rengetegből. Nessie megtorpant és kutatóan kereste a zaj forrását. Ahogy mély levegőt vett, megérezte az ismeretlen, de mégis ismerős, édes illatot. Egy pillanattal később pedig már láthatta a fák közül kilépő magas, fehér bőrű férfit.
Az idegen gonosz mosolyra húzta ajkát, miközben felé indult. Villámgyorsan közelebb ért a lányhoz és éjfeketévé sötétült szemeivel végignézett rajta.

- Végre megtaláltalak – súgta neki vágyakozástól elhaló hangon.
- Ismerjük egymást? – nézett rá Renesmee összevont szemöldökkel. Biztos emlékezne rá, ha valaha is találkoztak volna.
- Nem, de én már régóta várok rád – nézett bele a lány értetlen, barna szemeibe. – Sokan mesélték, hogy létezik ilyen, de olyan nehéz volt elhinni.
- Miről beszélsz?
- Az erdő másik feléről éreztem már a véred csábító zamatát. Beszélt hozzám, hívott magához.

Nessie-t lebénította a jeges félelem. A régi mesékből ismerte ezt a jelenséget. Az apjával is ez történt… énekelt neki Bella vére. De ő ellent tudott állni a végzetes vonzásnak. Viszont a legtöbb esetben nem volt ilyen szerencsés az áldozat. Rémlett neki, hogy Emmett is emiatt bukott el egyszer. Egy egyszerű ember-lány miatt. A gondolat szöget ütött a fejében.
- De hát, én is vámpír vagyok.
A sötét hajú nomád vámpír egészen eléállt és mélyen beleszagolt a hajába.
- Tényleg? Az illatod nem ezt mondja. És valószínűleg az ízed is emberi lesz.

Renesmee-ben végre feléledt az életösztön és megpróbálta ellökni magától a férfit, de az könnyedén leszerelte. Egyik kezével hátraszorította a karjait, a másikkal a tarkójánál tartotta meg, majd a hófehér nyakához hajolt.
- Ne félj, nem fog fájni… annyira – suttogta bele a bőrébe.

De még mielőtt megharaphatta volna, újabb hangos morgás hallatszott és egy élénk színű villanás lerántotta róla a vámpírt. A lány meglepődve pillantott fel a megmentőjére: a vörös bundájú, hatalmas, remegő farkasra.
- Jake… – suttogta maga elé.
A vámpír és az óriási állat mérgesen kémlelte egymást.
- Keress magadnak más vacsorát, fenevad! – vicsorgott a férfi, félreértve Jacob szándékát. – Nem adom a legjobb falatot!

Jake kezdte meg a támadást. Igyekezett minél közelebb kerülni a letéphető testrészekhez – hamar végezni akart vele –, de a vámpír ügyesen hárította a megmozdulásait.
Aztán elhatározásra jutott: mindenképpen megóvja a szerelmét és a születendő gyermeküket, még ha az életébe kerül is. A nomád vért akar, ő viszont nem fogja hagyni, hogy Nessie legyen az áldozat. Sejtette, hogy csak egyetlen lehetősége lesz, azt pedig a legjobban akarta kihasználni.
A szeme sarkából gyorsan rápillantott a lányra, hogy utoljára még megnézze a vonásait, habár teljesen fölösleges volt; az arca már régóta az elméjébe volt égetve.

Hevesen támadta meg a hófehér bőrű férfit, esélyt sem adva a kitérésre. A félelme azonban beigazolódott: ahogy túl közel került hozzá, a vámpír belemélyesztette fogait a nyakába. De ő sem maradt tétlen. A legbiztosabb ponton kapta el, és egyetlen erőteljes rántással letépte a fejét a testéről.
Hallotta még a lenyomata szívszaggató sikolyát, a többi farkas megérkezését; megérezte az ismerős, de mégis émelyítő vámpírszagot is. Tudta, hogy Renesmee és a baba biztonságban van már, és így átadhatta magát a feketén égő öntudatlanságnak.

Nessie szinte nem is érzékelte a jéghideg kezeket magán. Látta, ahogy a hatalmas, rozsdaszínű farkas elterül az erdő talaján és ettől megbénult minden érzéke. Mintha kívülről szemlélné önmagát és az egész világot. Aztán az aggodalom és a kétségbeesés rémisztő gyorsasággal árasztotta el, ahogy Jacob átváltozott teste vonaglani kezdett a kíntól.
- Nessie! Nessie, jól vagy? Nem esett bajod? – jutott el hozzá a nagyapja hangja.
Szóval hozzá tartoztak a hideg kezek.
- Ne velem foglalkozz most! Mi van Jake-kel?! – mutatott a földön fekvő, szenvedő állat felé.

A doktor egy szempillantás alatt mellétérdelt és vizsgálni kezdte.
Esme még a sebtében tákolt tűzre dobta a kezében tartott jobb alkart, aztán a lányhoz lépett.
- Semmi bajom, jól vagyok – válaszolt a még fel sem tett kérdésre, miközben idegesen és félve figyelte a még mindig remegő farkast.
Carlisle együttérzően nézett fel a szemeibe, a hangja alig volt több suttogásnál, a szavait Nessie mégis bántóan hangosnak érezte.
- Sajnálom, nem tehetek már semmit. A méreg bekerült a szervezetébe, és megöli őt.
- Neeeeeeeeee!!!
Renesmee fájdalmas sikolya betöltötte az erdőt, aztán összeesett a vámpírnő karjai között és néma csend lett.








_@/"