Na, meghoztam a következő novellát. :) Ez már tényleg a Leah - Embry történetecske. :D
A kiragadott pár hét a 16-17. fejezet környékén található, a bevésődésről és a boldog egymásra találásról.
Remélem, hogy tetszeni fog nektek. Véleményeket nagyon szívesen vennék, mert kíváncsi vagyok rá, hogy egyáltalában olvassa-e valaki ezeket a kis kiegészítő novellákat, és érdemes-e megírogatnom őket.
Jó olvasást!
Együtt… örökre…
A magas, rézbarna bőrű nő a napsütötte part homokjába fúrta lábujjait. Élvezte, ahogy a meleg körülöleli.
Mostanra végre a teste is melegnek érezte a forró napsugarakat, hűvösnek a langyos óceánt. Olyan volt, mint egy normális ember.
- Leah! – Hátrafordult, mikor meghallotta a dörmögő, mély férfihangot a távolból. – Az öcséd keres!
Hosszú, gyors léptekkel a házhoz sietett. A konyhában talált rá Rebeccára, aki a telefont a füléhez tartva, mosolyogva hallgatta a hívót. Ahogy meglátta a nőt, aprót biccentett neki.
- Seth, itt is van a nővéred. Jó volt hallani felőletek – adta át a kagylót.
- Szia, öcsi! Mi a helyzet?
- Leah, nagy gáz van itthon – kezdett bele a férfi. – Jake-ék hazajöttek, mert Nessie teherbe esett…
- Micsoda?! – szakította félbe hangosan, hitetlenkedve a beszámolót.
- Igen, valahogy becsúszott – sóhajtotta Seth.
- Akkor most… mint Bella… – Így, hogy hallgatósága volt, nem tudta, hogyan kérdezzen rá, de remélte, a testvére érti.
- Ha jól számolnak, akkor már több mint két hete terhes, és eddig minden rendben van. Bella ilyenkor már szinte szült; Nessie-nek még a hasa se nő, úgyhogy a doki bizakodó.
- Ennek örülök – sóhajtotta Leah megkönnyebbülten.
- Van más is – figyelmeztette a férfi. – Jake-kel kapcsolatos, úgyhogy próbálj meg halkabban kiakadni majd, légyszi’!
- Oké!
- Szóval… történt egy vámpírtámadás… és Jacob megsérült.
Leah némán levegő után kapott, de igyekezett minden más reakciót elfojtani.
- Hogyan?
- Megharapta a vérszívó. De nincs nagy baj – folytatta gyorsan. – Időben kiszívták belőle a mérget, és így túlélte. Csak… nem akar felébredni.
- Mióta?
- Még csak fél nap telt el a támadás óta, úgyhogy egyelőre nem aggódunk annyira.
- Hazamegyek – jelentette ki a nő hirtelen.
- Ugyan, emiatt nem szükséges…
- De! Már egy ideje gondolkozok rajta, hogy haza kellene mennem. Talán ez most az utolsó jel, hogy otthon lenne már a helyem.
- Nem lesz túl korai…? – kérdezte kétségekkel teli hangon Seth.
- Nem hiszem. Kész vagyok már rá – mondta határozottan.
- Rendben – hagyta rá a férfi. – Mikor jössz?
- Az első géppel, amire tudok helyet foglalni.
- Oké. Szólj majd, és valaki kimegy eléd!
- Jó. És Seth… értesíts, ha bármi változás van! – kérte Leah.
- Természetesen. Légy jó!
A nő lassan visszatette a telefont a helyére, majd csukott szemmel kiengedett egy fáradt sóhajt.
- Mi történt? – faggatta Rebecca, mikor már nem bírt tovább a kíváncsiságával. Leah úgy nézett fel rá, mintha csak most venné észre a jelenlétét.
- Hazamegyek. Nessie terhes – sorolta a saját csapongó gondolataitól kábán.
- Biztos, hogy nem lesz korai? – tette fel a nő ugyanazt a kérdést, amit Seth is.
- Nem hiszem. Épp itt az ideje, hogy szembenézzek a problémákkal, amik elől idemenekültem – válaszolta komolyan. – És Nessie mellett a helyem. Ő is mindig támogatott, mikor szükségem volt rá.
- Hát jó. Foglaljunk neked repülőjegyet!
Szerencsére Rebecca nem kérdezett többet, beletörődött Leah döntésébe.
--*-*--
Két nap múlva Leah már a repülőn ült az otthona felé tartva.
Az utazás előtt még egyszer beszélt Seth-tel az érkezése időpontja és Jake állapota miatt, de a férfi semmi reményteli hírrel nem szolgálhatott; az alfa még mindig az igazak álmát aludta.
Bár a gép 800 kilométer per órás sebességgel hasította a levegőt, ő mégis csigalassúnak érezte. Mintha az idő homokja megfelezett tempóban csordogálna csak.
Mikor a repülő végre landolt Seattle-ben, úgy érezte, mázsás súly szakad le a mellkasáról… hamarosan hazaér.
A váróteremben hamar megtalálta a testvérét, majd melegen megölelték egymást.
- Hiányoztam azért? – kérdezte Seth fülébe suttogva.
- Nagyon. – A férfi, mert immár felnőtt férfi volt, hangja mentes volt bárminemű gúnytól.
- Hogy van Jake? – faggatta tovább, miközben elváltak egymástól és Seth felkapta a csomagját.
- Változatlanul. Még mindig mormotát játszik.
Leah gondterhelten sóhajtott.
- Pedig reméltem, hogy mire ideérek, felébred.
A hosszú hazautat az aggodalomtól némán tették meg, ami csak fokozta a nő amúgy sem túl jó kedvét.
Billy portája elé érve szinte meg se várta, hogy fékezzen a kocsi, rögtön kipattant, és a bejárathoz sietett. Szélvészként rontott be a házba, majd rögtön Nessie nyakába ugrott.
- Hogy vagytok, drágám? – kérdezte együtt érző, izgatott hangon.
- Jól. És most, hogy végre Jake is velünk van, még jobban.
Leah előbb megkereste tekintetével a férfit, és csak azután válaszolt, hogy látta, tényleg jól van.
- Hallom, már megint hősködsz!? – Közben a szeme sarkából észrevette, hogy a falka nagy része ott van. Végignézett rajtuk. – Persze érthető, hogy… – Ahogy Embryhez ért, egy furcsa érzés lett úrrá rajta. Bizsergett a tarkója, a gyomrában különös remegés éledt, a szíve egyenetlen ritmusban pumpálta a vért.
Aztán a vágy, hogy nem csak a pillantását, hanem a forró bőrét, a perzselő ajkait is magán érezhesse, erősebb lett mindennél. Akár az életét is odaadta volna, csak hogy a másik közelében legyen.
Olyan hévvel ugrottak egymáshoz, mint a szarvasbikák, mikor harcra kerül sor, de ők most egymásért küzdöttek.
A világ megszűnt körülöttük, ahogy az ajkuk összekapcsolódott; csak ők ketten léteztek az Univerzum sötét végtelenjében, csak az ő tüzük világított a feketeségben, olyan forrón izzva, mint még soha. A testük összefeszült, de nem lehettek elég közel egymáshoz; nem olvadhattak úgy össze, ahogy a lelkük tette.
Embry meglepetten vette észre, miközben a nő száját falta, hogy a teste sokkal hűvösebb lett, mint régen. Leah érintése lágy borzongást váltott ki a tarkóján.
A tudatukba lassan kezdett csak visszaszivárogni a külvilág.
- … szobára, gerlepár!
Nem igazán volt kedvükre, de végül eltávolodtak a másik ajkától.
Leah szemében hitetlenséggel vegyes reménykedés ült.
- A lenyomatod lettem – lehelte alig hallhatóan.
Embry lágyan elmosolyodott, miközben érezte, hogy eddigi élete kiteljesedik. Végre ő is megérthette, hogy miért ez az egyik legtökéletesebb varázs a farkaslétben.
- Látod, megmondtam, hogy a nagy szellemek találnak rá módot, hogy együtt lehessünk – susogta vissza neki, aztán a következő pillanatban újra ráhajolt a nő langyos szájára.
Ez a csókjuk lágy volt és tiszta szerelemmel teli. Olyan bódító, hogy soha, de soha nem akarták, hogy abbamaradjon.
De megint megpróbálták szétválasztani őket.
- Srácok, ne már! Nem lehetne, hogy ezt máshol rendezzétek le? – hallották Jacob méltatlankodó hangját.
Leah egy ideges sóhaj kíséretében fordult felé, miután elhúzódott Embrytől.
- Jake, jól vagy már?
A férfi értetlenül bólintott.
- Igen, egészségesnek és kipihentnek érzem magam.
- Rendben. Akkor mi most lelépünk. – A nő megragadta párja kezét, és kihúzta maga után a házból.
Még nem értek el az erdő széléig, mikor hallották, hogy Nessie kiabál utánuk.
- Leah! Várj egy percet! – szaladt feléjük. – Nem lenne jobb, ha előbb Carlisle megvizsgálna? – kérdezte, mikor odaért hozzájuk. – Csak a biztonság kedvéért.
A rézbőrű nő elgondolkozott, közben küldött pár vágyakozó pillantást a férfi felé. Aztán Embry vetett véget a vívódásának.
- Menj csak, ellenőrizzen le a doki! Én is nyugodtabb lennék, ha tudnám, hogy minden rendben veled – oszlatta el Leah kétségeit.
- Oké. Hol talállak majd meg? – Közben Renesmee visszaindult a házba, hogy értesítse nagyapját.
- A barlangban, ahol régen találkozgattunk – válaszolta, miközben sokatmondóan elmosolyodott.
A nő is elvigyorodott, majd Nessie után ment.
--*-*--
Nem egészen egy órával később Leah izgatottan lépett be az óceán vájta természetes kis üregbe, ahol a férfi már türelmetlenül várta.
- Nos? – kérdezte érdeklődve, bár tudta, hogy úgyis minden rendben lesz. Érezte.
- Működöm – válaszolta a nő örömteli hangon, miközben leült egy kőre.
Embry a saját ölébe húzta a hideg szikláról.
- Nem szeretném, hogy felfázz. Most már teljesen emberi vagy; gondolom a betegségeket illetően is – magyarázta a másik kérdő pillantására. – És mellesleg így sokkal közelebb vagy hozzám. – Végigsimított Leah selymes, finom arcán, olyan kínzóan lassan, hogy az már szinte fizikai fájdalmat okozott mindkettejüknek.
Addig feszítették a pillanatot, ameddig csak lehetett, míg végül a vágy soha nem tapasztalt mélységekbe taszította őket.
Az ajkuk forrón összetapadt, miközben Embry ujjai kusza mintát rajzoltak a nő éhes testére.
Leah hamar elérte azt a pontot, mikor a gondolatok megszűnnek, és csak a vörös, szikrázó izzás marad. Egyetlen határozott mozdulattal a földre taszította a férfit, majd a csípőjére ült, és a meztelen, izmos mellkasát kezdte végigcsókolgatni. Azt akarta, hogy ő is érezze azt a tüzet, ami benne porrá égette a valóságot.
Ahogy a nadrágja széléhez ért, megállt egy pillanatra, amit Embry ki is használt. Gyorsan megszabadította a nőt a ruhájától, majd a saját alsóját is ledobta.
Leah újra rácsodálkozott a szikár, izmos test felkavaró látványára; már a múltban is mindig kísértést okozott neki, ha csak látta ilyen meztelen valójában.
Embry visszahúzta az ölébe, és mélyen elmerült a puha nőiességbe.
Egy hosszú percig csak élvezték a már ismerős összhangot, ami most még erősebben működött köztük.
Aztán ahogy megmozdultak, minden maradék, ehhez a világhoz kötő gondolatuk megszűnt, és csak a kettejük teljessége létezett.
--*-*--
Két héttel később Leah tökéletes boldogságát romba dönteni látszott a legmélyebb kétségbeesés. Úgy tűnt, hogy a távol töltött idő mégsem volt elég, és a teste megmakacsolta magát. Nem akart működni.
Két napig bírta a tétlen várakozást, majd úgy döntött, meglátogatja Carlisle-t, hátha a férfi tud valamilyen, bármilyen magyarázattal szolgálni.
Szerencsére a doktor épp otthon volt, mikor szélvészként betoppant.
- Carlisle, kérlek, segíts! Nem akar megjönni! – kezdett bele rögtön, kertelés nélkül.
A férfi próbált nyugtatóan hatni rá.
- Talán csak az új környezet az oka. Mióta hazatértél, nem változtál át, ugye?
- Nem – rázta meg a fejét. – De Doki, valami akkor sincs rendben! Lehet, hogy túl hamar jöttem vissza.
- Leah, értsd meg: a múltkor, mikor megvizsgáltalak, minden tökéletesnek látszott. – Carlisle igyekezett higgadt hangot megütni, hogy a nő félelmei csillapodjanak kissé. – Megfelelő volt a hormonszinted, ahogy a nagykönyvben meg van írva peteérés előtt. Ha nem változtál újra farkassá, akkor mindennek rendben kéne lennie.
Leah kétségbeesetten pillantott rá.
- De hát késik. Semmi sincs rendben. Mióta ismét működik a szervezetem, mindig időben megjött.
A doktor fejében új gondolat fogalmazódott meg.
- Leah, téged nemrég bevéstek, ugye? – A nő tétovázva bólintott. Nem értette még, mire akar kilyukadni a férfi. – És érintkeztetek azóta… szexuálisan?
Az igencsak gyanús lehetőség olyan tisztán ragyogott fel a fejében, mint a telihold fénye egy felhőtlen éjszakán.
- Azt gondolod, hogy…?
- Elképzelhető – bólintott Carlisle. – Gyorsan megvizsgállak, hogy biztosak legyünk.
Átvezette a nőt a vizsgálószobába, ahol nagyon hamar beigazolódott a sejtésük.
A férfi szelíden mosolyogva mutatta meg a monitoron a még alig látható, formátlan embriót.
Leah-ban ellentétes érzelmek kavarogtak; végtelenül, leírhatatlanul örült, hogy valóra válik a régi, nagy álma, anya lesz, de felkészületlenül érte a dolog. Túl hamar, túl hirtelen érkezett. Nem érezte magát késznek erre az új szerepre. Még a boldog, szerelmes önmaga is szokatlan volt számára. Nem tudta, hogyan kellene fogadnia ezt az egész életét felforgató változást. És azt még kevésbé tudta, hogy a gyermeke apja mit fog szólni hozzá.
Ezekkel a vegyes gondolatokkal küszködve lépett ki a szobából, ahol szembetalálta magát Nessie-ékkel.
- Bekaptam a legyet – közölte velük sóhajtva. – Ahhoz képest, hogy az se volt biztos, nem lesz-e szükséges valamilyen gyógyszeres kezelés hozzá, elég gyorsan sikerült – jegyezte meg ironikusan.
- Gratulálok, Leah! – ugrott hozzá a lány, majd szorosan megölelte. – Együtt várhatjuk a babákat. Olyan jó!
Nessie pozitív kisugárzása és kedves szavai lenyugtatták kicsit a lelkét, de azért a kétségei megmaradtak.
- Azért remélem, hogy Embry nem fog nagyon kiakadni – húzta el a száját.
- Nem hiszem. Szerintem örülni fog – bíztatta Jake, aki saját példájából tudta, hogy milyen fantasztikus érzés várni az apaságot.
Leah nem válaszolt a szavaira, helyette egy másik kérdést vetett fel halkan.
- Az normális, hogy félek kicsit?
- Igen – nevetett rá Renesmee. – De gondolj bele, Leah, anyuka leszel.
Az indián nő is halványan elmosolyodott, és eddig sose tapasztalt melegséggel és lágysággal simította meg még teljesen lapos hasát, miközben arra gondolt, hogy igen, anya lesz.
--*-*--
Késő délután Leah izgatottan várta, hogy a férfi végezzen az őrjáratozással, és végre elmondhassa neki a nagy hírt.
Ennek ellenére, mikor Embry kora este megérkezett, nem tudta, hogyan is fogja tálalni az egészet.
Félt a férfi reakciójától. Úgy érezte, hogy ez az épp’ csak megszületett boldogság annyira törékeny még; mintha csak egy kis gyenge szellő elfújhatná a közösen felépített homokvárukat.
Egy ideig kerülgette a forró kását, de a másik észrevette, hogy valami nincs rendben.
- Leah, mi a baj? – kérdezte gyengéden. – Olyan zaklatottnak tűnsz.
- Valamiről beszélnünk kell! – kezdett bele a nő idegesen remegő hangon.
- Mondd csak! – nézett rá bátorítóan Embry.
- Kicsit kínos lehet… Jó, szóval arról van szó, hogy pár napja kellett volna megjönnie, de nem tette, és egy kicsit aggódtam, hogy talán a környezet miatt, vagy hogy visszatért a farkas belém. Elmentem Carlisle-hoz, aki megnyugtatott, hogy nem erről van szó. Csak… gyermeket várok.
- De… – akadt meg a férfi hangja. – De hisz, ez csodás!
- Örülsz neki? – hitetlenkedett Leah.
- Hát, persze! Igazi meglepetés! – Szavainak igazolásaképpen odaugrott a nőhöz, óvatosan felkapta, és megforgatta a levegőben.
- Az. Főleg, hogy a doki úgy gondolta, hogy hormonokat kell majd kapnom, hogy teherbe eshessek. Erre rögtön összejött magától.
- Szülők leszünk. – A nő mosolyogva bólintott.
Embry az ajkához hajolt. Ezt a csókot most nem a vágy vezérelte, hanem a végtelen, határtalan boldogság.
Mikor szétváltak, a férfi örömtől ragyogó szemeibe nézett, és tudta, minden rendben lesz.
- Gyere hozzám feleségül! – Embry kérése egyetlen pillanat alatt omlasztotta össze frissen megteremtett békéjét.
- Micsoda?
- Légy a feleségem! – ismételte el, még mindig mosolyogva.
- Nem – válaszolta határozottan. – A baba miatt nem kell elvenned – tiltakozott Leah.
- Nem csak azért…
- Ez egy elhamarkodott lépés lenne – szakította félbe a szavait. – Még nem is éltünk együtt, nem tudjuk, hogy egyáltalán működhet-e ez az egész. – Érezte, hogy a pánik kezdi elönteni a testét, mint valami mérgező, pusztító kór. – Én… nekem… kell egy kis gondolkodási idő! Minden… olyan hirtelen jött…
A férfi megfogta a kezét, és higgadtan végigsimított a tenyerén.
- Nem akarlak sürgetni. Annyi időt kapsz, amennyit csak szeretnél.
Embry kedvessége csak még feszültebbé tette; szerette volna, ha a másik úgy viselkedik, mint egy igazi szerelmes, aki a saját akaratát is érvényesíteni akarja, és nem csak azt lesi, hogy ő mit kíván.
Türelmetlenül rántotta ki a kezét a férfi gyengéd szorításából.
- Ki kell szellőztetnem a fejem! – Válaszra se várva sietett az ajtóhoz, és csak akkor állt meg legközelebb, mikor a tengerpartra ért.
Hosszan bámulta a fényes holdat, miközben a benne kavargó gondolatok és érzések kusza kavalkádja elcsitult kissé. De még mindig nem tudta, mit kellene tennie.
--*-*--
Leah három napig bírta a magányos tépelődést, míg végül a Nessie-vel folytatott beszélgetés meggyőzte a helyes lépésről.
Boldog izgalommal ment át Embryhez, de az ajtóban állva megint eluralkodott rajta a bizonytalanság. Mi van, ha a férfi azóta meggondolta magát; ha rádöbbent, hogy milyen egy hisztis nőszemély, és már nem akarja a közös életet?!
Remegő kézzel nyomta meg a csengőt.
Fél perc múlva, mikor kinyílt az ajtó, félve pillantott fel Embryre. Nem tudta, milyen reakcióra számíthat a múltkori, viharos elrohanása után.
Az aggodalma persze nem igazolódott be; a férfi hevesen átölelte, miközben behúzta a házba, és egy felszabadult sóhaj kísértében megcsókolta.
Leah szívében feléledt a remény, hogy még nem szúrt el mindent, és helyrehozható a buta hibája.
Jó pár perc heves ölelkezés után a nő kezdte gyanítani, hogy ha nem tesz valamit, estig így fognak állni, ezért finoman eltolta magától.
- Örülök, hogy eljöttél! – nézett a szemébe Embry szerelemtől csillogó tekintettel. – Rémes volt ez a pár nap nélküled.
- Nekem is – bújt a mellkasához. – Sajnálom, hogy… kételkedtem bennünk. Csak… féltem, hogy ez egy elhamarkodott döntés lenne.
- Leah, több mint tizenöt éve várok rád. Hogyan lehetne elhamarkodott?!
A nő döbbenten húzódott el tőle, hogy láthassa az arcát.
- Miért nem mondtad soha?
- Mert ismerlek – szélesedett ki Embry mosolya. – Akkor itt maradtál volna velem, és úgy soha nem tudtál volna megszabadulni a benned lakozó farkastól. Pedig mióta elmentél, folyamatosan rettegésben éltem – tette hozzá komoran.
- Miért?
- Attól féltem, hogy majd találsz valakit ott Hawaii-n, aki normális és nincs az életében ennyi misztikus szarság. A másik dolog, ami őrületbe kergetett, a bevésődés. Szörnyű volt folyton azon aggódni, hogy mikor jön velem szembe egy lány, aki egy kósza pillantás miatt hirtelen a mindenséget kezdi majd jelenteni nekem. Nem akartam elveszteni az irántad érzett szerelmemet. És bármilyen furcsán hangzik, közben abban is reménykedtem, hogy te nem szeretsz, mert soha, de soha nem akartam úgy összetörni a szíved, mint ahogy Sam tette. Akkor inkább a halál – mondta teljes komolysággal.
- Most már nem kell ettől tartanod. A lenyomatod lettem – idézte a saját, pár héttel ezelőtti szavait. – És szeretnék a feleséged is lenni – tette hozzá halkan.
- Tényleg? – nézett rá a férfi hitetlenkedve.
- Igen. Szeretlek, Embry. És szeretném összekötni veled az életem.
- Én is szeretlek.
Az igaz boldogságtól eltelve csókolták meg egymást, miközben mindketten érezték, hogy így lesz a lehető legjobb… Együtt… örökre…
_@/"